Mi a Moksha?

A moksha kifejezés Keletről származik, szanszkrit nyelven a jelentése: ‘megszabadulás, felszabadulás‘ – természetesen spirituális értelemben. Említik még vimukti, vimutti, mukti néven is. Az ind filozófiában/spiritualizmusban sűrűn felbukkanó meghatározás, rendszeresen a szellemi-lelki fejlődés egy fontos állomásának tartják.

Úgy gondoljuk, hogy ez a szó megragadja azt, amit ezzel az oldallal képviselni kívánunk. Segíteni az embereket e felszabadulás elérésében – anélkül, hogy bármilyen eszmerendszert kizárólagos útnak tekintenénk vagy abszolútnak állítanánk. Szerintünk az emberi elmét és lelket felszabadító erővel tölti el, ha tudja/érzi az igazságot – mi pedig az igazság oldalát kívánjuk erősíteni írásainkkal, videóadásainkkal.


A Moksha Kollektíva láthatóvá, érthetővé és közössé kívánja tenni a misztikus határtapasztalatokat: a spirituális felismeréseket, a paranormális jelenségeket és a kozmikus perspektívát. 

Létezik ennek a három témának közös metszéspontja?

A spirituális felismerések, a paranormális jelenségek, illetve a kozmikus perspektíva összefüggnek. Ősi kultúrák írásemlékeiből ugyanúgy visszaköszönhet egy ufómegtapasztalás leírása, mint egy személyes, idegen kultúrákkal megélt találkozás során a spirituális megtapasztalás.

A paranormális jelenségek szinte hétköznapi életünk részei – előbb-utóbb mindenkinek lesz egy. Egyre több olyan dolgot tudunk meg e dolgok működéséről, ami arra utal, hogy erős kapcsolat a három témakör között. Éppen ezért az oldalon sokszor olyan esetekkel találkozhatsz, amelyek kisebb vagy nagyobb mennyiségben mindhárom oldalról behoznak valamit.

Emellett sorra vesszük azokat a gondolatköröket, amelyek az egyént érző-gondolkodó-cselekvő egységként jellemzik. Azt a halandót, aki együtt lélegzik a Földdel, egyúttal a világmindenség időtlen része és a lehetséges létformák egyike. És természetesen megvitatjuk azt, hogy milyen hatással lehet egy teljesen átlagos életet élő emberre mindaz, ami körbevesz minket, és szép lassan bontakozik csak ki.

Ezekben a témákban igyekezni fogunk a legrelevánsabb bizonyítékokat is felsorakoztatni számotokra, hogy ti is le tudjátok vonni a saját következtetéseiteket.

Kiknek szól ez az oldal?

Elsősorban értelem- és igazságkeresőkhöz szeretnénk szólni. A miérteket fürkésző, kíváncsi emberekhez. Akiket érdekel a lét puszta végigélésén túli csodás és összetett világ. A valóság teljes spektruma, az összefüggések, a homályba vesző igazságok újrafelfedezése, múltunk és jelenünk titkainak fürkészése. Azt kutatjuk, amit már ismerünk és értünk, és az is, amit ismerünk, ám még kevésbé értjük.

Fontosnak tartjuk, hogy csatornát biztosítsunk nektek is, amennyiben megosztanátok saját ufóészleléseteket, paranormális vagy spirituális élményeiteket. Ugyanígy: várjuk témafelvetéseiteket, szívesen fogadjuk gondolatainkat, visszajelzéseiteket. Keressetek fel minket bátran a moksha.kollektiva@gmail.com címen, vagy töltsétek ki az oldalunkon biztosított üzenetküldési opciót! Tudnotok kell, hogy teljes diszkrécióval kezeljük a kiléteteket a nyilvánosság előtt, amelytől csak akkor tekintünk el, ha ti külön engedélyt adtok erre.