…Szóval akkor mégis Idegenek voltak a Bibliai Istenek?!

Sokaknak ez most kissé kiverheti a biztosítékot, hiszen alapvetően Erich fon Däniken, Secharia Sitchin, illete ennél is több, félprofesszionális/aktívan képzelgő embernek volt már ez a gondolata. Ennek ellenére nem csal a szemed, kedves olvasó - nem egyes, hanem többes számban utalok egy olyan csoportra, akiket a Biblia ‘Elohim‘ néven emleget.

Igazad is lehet, ha azt mondod, ‘most fordulok ki a sarkon, ennyi volt a Moksha’ (bár, én úgy gondolom, az olvasó/nézőtáborunk sokkalta okosabb és befogadóbb).

Régóta gondolom úgy, hogy amiről Däniken, Sitchin és a többi ember beszélt, annak erős valóságalapja lehet, ám a hitelességük csökkent, pontosan amiatt, mert csak ‘amatőr kutatók’. Könnyű megcáfolni őket, még könnyebb habókos, cukormázas badarságnak titulálni a gondolataikat.

De mi van akkor, ha azt mondom NEKED, kedves olvasó; Teológus professzoroktól kezdve Vatikáni Bibliafordítókig MINDENKI UGYANEZT ÁLLÍTJA?

Nézzünk át együtt pár olyan nevet, akik ismertté váltak ebben a témában - sajnos ugyan kicsiny hazánkban nem, de ez nem jelenti azt, hogy mi ne találtuk volna meg őket. Tematikában a finomabb kijelentésektől kezdve a durvábbakig fogunk menni, így öveket becsatolni; kezdődjön a történelmi/bibliai utazás!

Francesca Stavrakopoulou

Professzor Francesca Stavrakopoulou az Egyesült Királyságban született - családi felmenői között Görögöket találunk, innen a csodaszép, egzotikus neve. Az Oxfordon tanult Teológiát - ugyanitt szerezte meg doktoriját is. Jelenleg a Héber Biblia, illetve az Ősi Vallások Professzora az Exeter Egyetemen (amit 1838-ban alapítottak; csak hogy lássuk, hogy nem egy gyorstalpaló, OKJ-vizsgával felérő Egyetemen tanít a hölgy), az Egyesült Királyságban. Sok akadémikusi munkája található meg az internet világában, emellett a BBC dokumentum-sorozatának, ‘A Biblia eltemetett Titkai‘ alkotásában is aktívan kivette a részét. Amerikai nyelvterületeken nagy publicitásnak örvend, ugyanis pontosan kiváló megalapozója annak, amiről mi most itt értekezni fogunk.

Prof. Stavrakopoulou 2021-ben publikált egy könyvet, melynek címe: GOD - An Anatomy (Isten - egy Anatómia), melyet a mai napig, angolul megvásárolhat bárki az Amazon Kindle-en. Ezen kötetében a Professzor amellett érvel, hogy a régi Héber szövegekben leírt Yahweh/Jehova nem isteni, halhatatlan entitás volt, hanem egy nagyon is hús-vér, élő-lélegző, vágyakkal- és érzelmekkel telített valaki/valami. A szálakat rémesen profi módon követte vissza, minden lehetőséggel- és történettel számolva, így kutatásai alapján Yahweh/Jehova egy olyan entitás volt, akinek egy rövidített nevét mindenhova - is - beépítették az Ábrahámi Morálteológiai vallásokban; EL.

EL-re folyamatosan úgy hivatkoztak, mint ‘A Bika-Isten‘, ‘Az emberek apja’, ‘EL, a harcos‘, aki a Sumér isten-pantheon egyik képviselője volt, aki - a Professzor szerint - egy idő után a többi ‘vetélytársat‘ háttérbe szorította és önmagát jelölte ki egyeduralkodónak, majd hatalmát megszilárdítva uralkodni kezdett elsősorban a Mezopotámiai, Afrikai területeken. A Professzor ennek a lénynek az életét írta körül könyvében, de mindenképp kiemeli sokszor: Ennek az ‘istenségnek‘ fizikai kivetülése volt, emberi formában járt és hímneműnek tudható be.

Stavrakopoulou Professzorral sok interjú tekinthető meg a ‘Mythvision Podcast‘ címre keresztelt youtube csatornán! Aki tud angolul (vagy megelégszik a videók automata fordításával is), ERŐSEN JAVASOLT, hogy meglátogassa a több órás értekezéseket.

Paul Anthony Wallis

Paul Wallis 33 évig dolgozott a Katolikus Egyház Lelkészeként, doktoraként, Teológiai Tanárként, Főesperesként. Munkássága, illetve a Bibliai/Héber szövegek fordításai közben feltűnt neki ugyanazon rendellenesség-sorozat (és több is!!), mint ami Professzor Stavrakopoulounak is. Ebből adódóan otthagyta az Egyházat és kutató/író lett, melyet a 33 évnyi előmunkássága kiválóan támogatott. A mai napon 5 olyan könyve található meg (szintén az Amazonon), melyben meglátásait/kutatási eredményeit az olvasók elé tárja. Emellett egy rendkívül termékeny youtube-csatornát is üzemeltet, melynek “The 5th Kind“ a neve.

Paul picit távolabbra kezdett el nyúlni, mint Stavrakopoulou Professzor; a könyveiben már direkt utalásokat találunk a következőkre:

  • a Héber szövegekben megemlített ‘Isten Dicsősége‘ valójában egy hatalmas, égi jármű volt, melyet általában ketten irányítottak (lásd: Énoch/Ezékiel története)

  • az eredeti szövegkörnyezetben legtöbb esetben ‘Elohim‘ szerepel, mely többes számban értendő és egy olyan csoportot jelent, akik az emberiség felett uralkodtak

  • otthonukat elsődlegesen Mezopotámia területére határozza meg

A youtube csatornán mindemellett sok interjút, beszélgetést tekinthetünk meg, de olyan sok érdekesség lelhető fel nála, hogy valószínű egy cikk nem is lenne elég arra, hogy végigvegyük.

Továbbá mindenképp érdemes megemlíteni öt könyve címeit is:

  • Escaping from Eden (Szökés az Édenből)

  • The Scars of Eden: Has Humanity Confused the Idea of God with Memories of ET Contact? (Az Éden Sebei:Az emberiség vajon összekeverte Isten képét Idegenekkel való találkozásokkal?)

  • Echoes of Eden: What secrets of human potential were buried with our ancestors' memories of ET contact? (Az Éden Visszhangjai: Milyen titkokat rejtettek őseink emlékei az emberiség potenciális Idegenekkel való találkozásairól?)

  • The Eden Conspiracy: Ancient Memories of ET Contact and the Bible before God (Az Éden-Összeesküvés: Ősi emlékek Idegenekkel való találkozásokról, illetve a Biblia, Isten előtt)

  • The Invasion of Eden: Did our Ancestors warn us about ET invasions? And is history repeating itself in the 21st century? (Az Éden inváziója: Vajon az őseink egy Idegen-invázióról figyelmeztettek minket? Vajon a történelem megismétli önmagát a 21. században?)

Mauro Biglino

Mivel a cikk vége felé érkezünk, semmiképp sem hagyhatjuk ki a fantasztikus és utánozhatatlan Mauro Biglino urat.

1950-es, Torino-i születésével olybá tűnhet, mintha eleve arra lett volna predesztinálva, hogy a témával foglalkozzon. Mauro egy nemzetközileg széles körben elismert kutató/író/nyelvész/fordító/tudós; szakmai rálátása az ősi Héber nyelvre, illetve az eredeti szövegkörnyezetre páratlan, mivel rendkívül sokáig ezeket fordította hivatás szerűen, Rómában; összesen 17 kötetben használták fel az Ő fordítását. Ebből adódóan nevéhez köthető a jelenlegi egyik legtűpontosabb fordítás az eredeti Ó- és Újtestamentumról. Munkái annyira pontosak, hogy a Vatikán elfogadta őket, mint egy-az-egyben az eredetivel megegyező írás. A fordítások jelenleg - többek között - a Római Teológiai Karnál nagy becsben tartott írások.

Mauro, munkájából adódóan sokáig nem engedhette meg magának azt, hogy ‘Ősi Idegenekről‘, vagy bármi hasonlóról beszéljen; ő annyit tett, hogy a legmélyebb bugyrokig leásott, csak hogy megértse, mit is mond valóban a Héber szöveg. Később, amikor publikálta kutatási eredményeit, a következő címmel jelentette azokat meg, könyv formában (melyek, ismét, az Amazonon megtalálhatóak - mindenki vonja le a saját következtetését):

  • The Naked Bible (A Meztelen Biblia)

  • The book that will forever change our ideas about the Bible - The Gods coming from Space (A könyv, mely örökre megváltoztatja azt, ahogy a Bibliára gondolunk - az Istenek az űrből érkeztek)

  • The Gods of The Bible (A Biblia Istenei)

Mauro sokszor vendégeskedik Paul Wallis youtube csatornáján, ám megvan a sajátja is, ami sajnos csak Olasz nyelven lelhető meg, révén, hogy az Úr pont az angolt nem érti annyira. Ennek ellenére alap szinten, lassan, érthetően el tudja mondani így is a gondolatait (ezt teszi Paul csatornáján leginkább), de ha bekapcsoljátok az auto fordítást, sok minden megérthető abból, amit mond.

Akkor…mi most a konklúzió?!

Nos, a teljesség igénye nélkül, lista formátumban összeszedem, ami a felsorolt írók/kutatók közös metszéspontja:

  • Az Ó- és Újtestamentum a Sumér Teremtéstörténetre (Enuma Elish) épül, leginkább 80-85 százalékban. Az eltérőséget a nevek/helyszínek megváltoztatása adja,

  • Yahweh/Jehova, másnéven EL egy pusztító, haragos, hús-vér lény volt, aki az emberiséget azért akarta megbüntetni, mert mi tudást kívántunk szerezni. Utasításainak megfelelően emiatt következett be a globális vízözön (melyet történészek/archeológusok nagyjából i.e. 14-13.000 környékére tesznek),

  • EL eredetileg a Mezopotámiai Istenségek Pantheónjának egy képviselője volt, aki a vízözön után teljhatalomra tett szert,

  • Az iratok szerint EL hozatta létre az emberiséget, “a saját véréből“,

  • EL magas fokú hasonlóságot mutat a Sumér ‘Istenek‘ között fellelhető ENLIL-el.

És várj…van még ott, ahonnan ez jött!

Ami az egyik legérdekesebb összefüggés volt, mikor rájöttem, az az, hogy már egészen régi iratokban is megemlítik Yahweh/EL nevét. Hogy hol? Nos, a Nag Hammad-i könyvtárban, amiben úgy hivatkoznak rá, mint egy olyan démoni entitás, aki rabigába akarja hajtani az embereket, illetve csak kiadja magát istenség képében, de valójában egy rendkívül gonosz, hímnemű, hús-vér lény. Azt gondolták, hogy az Ábrahámi vallások képviselőit Ő vezeti félre, csak azért, hogy páváskodhasson felettük. A Nag Hammad-i könyvtárat a Gnosztikusok írták és rendkívül érdekes, hogy még ŐK IS Mezopotámia területére határozták meg EL származási helyét.

De ez csak szösszenetnyi érdekes kitérő volt - ha érdekelne tovább is, jelezd azt kérlek felénk!

A gondolatok megosztósága

E sorok írója számára (Renátó) a téma rendkívül kényes, mert ugyan évek óta kutatom és úgy érzem, közel járok az igazsághoz, bizonyítani nehéz, mivel oly régen történtek az események, melyeket leírnak ezekben az iratokban, illetve oly sok bizonyítékot tűntettek el szisztematikusan a témában (Lásd: Keresztes Hadjárat, Spanyol Inkvizíció), hogy mára már alig lelhető fel bármilyen lelet. Bevallom, ez a téma még a Mokshán belül is megosztó, kettőnk között, ám igyekszem olyan nézőpontot képviselni, ami továbbra is tárgyilagos, ok-okozati, kutatói munka.

Számomra megdöbbentő, hogy ennyire sok név (és higgyétek el…vannak még ilyen kutatók, ez csak a jéghegy csúcsa…) ugyanazon konklúzióra jut; Yahweh egy hús-vér, létező lény volt, aki rabigába akarta hajtani az embereket (saját teremtményeit), miután a többi ‘istenséget‘ elmozdította az útból.

Ez a gondolatiság egyértelműen Mezopotámia irányába, azon belül is a Sumér monda- és teremtéstörténetbe kalauzol el minket. Viszont MOST szeretném leszögezni; sajnos NEM tudok azonosulni sem azzal, amit Secharia Sitchin, Erich von Däniken, vagy akár az Ősi Idegenek mondanak, mivel nem pontos, sok benne a túlzás és ferdítés. Gondolatiságaik rendkívüliek voltak és úgy vélem, a mostani cikkben tárgyalt kutatókat is inspirálhatták ezek az úttörő elmék annak idején… de mára sajnos idejétmúlt az, amit képviseltek hajdanán; a ferdítésekre és hazugságokra fény derült, muszáj új, hitelesebb forrásokat keresni.

Ezt próbálom veletek megosztani.

Amennyiben érdekelne ez Téged, kedves olvasó a továbbiakban, úgy természetesen készülhet belőle adás is, vagy pedig visszatérő cikksorozat. Ha ötleted, meglátásod van ebben a témában, keress fel minket a moksha.kollektiva@gmail.com címen, vagy a Moksha Kollektíva - Észlelőtér facebook-os csoportjában!

Next
Next

Egy magyar delta alakú UFO-t látott egy német város felett