„Nem mind arany, ami fénylik“ – valóban léteznek ember alkotta UFO/UAP-k?

(A kép illusztráció)

Úgy emlékszem, a legkorábbi utalást azzal kapcsolatban, hogy az USA egy titkos programjának vannak UFO-replikái, az X-akták című sorozatban láttam, még serdülő fiatalként. Akkor nem igazán értettem a koncepciót. Nem fért a fejembe, hogyan is nézne ki ez, meg hát, egyáltalán hogy a fenébe jutottak volna ahhoz a tudáshoz az emberek, amivel sikerrel tudnak visszafejteni egy más bolygó technológiáját?

Több év alatt sok olyan információra bukkantam és nem lepődnék meg, ha még többre találnék menet közben , ami azt a logikus következtetést eredményezi: elképzelhető, hogy valóban léteznek ember által alkotott repülő csészealjak”.

Ám ahhoz, hogy az ezzel kapcsolatos információkból következtetésre juthassunk, tekintsük át kronológiai sorrendben azt, amit csak lehet.

Mi történt Freiburg mellett 1936-ban?

1993-ban írói álnév alatt megjelent egy olyan könyv, ami többek érdeklődését is felkeltette. A szerző álneve Jan Van Helsing, aki könyvének a Secret societies and their power in the 20th century, vagyis, Titkos társaságok és erejük a 20. században címet adta. Sokat foglalkozik a kötetben a szabadkőművesekkel, az illuminátival, a Rothschild családdal, de a lapokról többször is visszaköszön egy több mint fantasztikus történet.

A szerző azt állította, hogy a Fekete-erdő mellett elhelyezkedő Freiburg lakói hatalmas robbanásra és fényességre ébredtek az éjszaka közepén, 1936 egy tisztázatlan hónapjának napján. Egy olyan tárgy csapódott a földbe, amit a helyszínre kiérkező SS-különítményből senki sem tudott beazonosítani. A roncsokat, illetve a nem emberi pilóták maradványait elszállították a közelben lévő wewelsburgi kastélyba. A részletek innentől homályosak sajnos, ám a szerző rávilágít: ez az esemény volt a közvetlen oka annak, hogy megalakult több okkult társaság is a Harmadik Birodalom falain belül. Köztük talán a leginkább témához kapcsolódó, az a csak női médiumokból álló Vril Társaság volt.

Furcsa név, nemde?

A Vril (Fény Páholya) Társaság

(A kép illusztráció)

Jan Van Helsing szerint a Vril Társaságot közvetlenül az 1936-os UFO-szerencsétlenség után hozták létre, egyetlen céllal: létesítsen telepatikus kapcsolatot a hajóban talált utasok fajával. Tagjai csak olyan nők lehettek, akiket a Harmadik Birodalom kellőképpen „tiszta vérűnek” talált. Hajukat nagyon hosszúra növesztették úgy gondolták, ez segíti őket abban, hogy könnyebben magukba szívják a Vril Energiát, melyről úgy tartották, mindenhol körbevesz minket, állandó, soha ki nem apadó.

A társaság a nevet Edward Bulwer-Lytton The Coming Race, vagyis Az eljövendő faj című, 1871-es könyvéből kölcsönözte, melyben a szerző egy korábbi civilizációról, az Arya-król ír, akik természetfeletti képességekkel bírtak, illetve képesek voltak megcsapolni a Vril nevű, misztikus energiát.

A társaság csak és kizárólag Heinrich Himmler számára adott át jelentéseket felfedezéseikről, majd több hónapnyi munka után úgy látszott, eredményt értek el a telepatikus szeánszok alkalmával. Többen arra is hivatkoznak, hogy ebben a versengésben felhasználták Viktor Schauberger „Örvénymotor” technológiáját is, mely teljes mértékig forradalminak számított akkoriban. Ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, egy ilyen típusú technológia megléte még manapság is újító lenne.

A Haunebu-prototípusok

(A kép illusztráció)

A Vril Társaság eredményeit végül a Thule, illetve az Ahnenerbe társaságok ültették át a gyakorlatba, ám a munkálatok sokáig tartottak. Tervrajzok, illetve dokumentáció négy darab prototípusról készült, melyek a Haunebu I, II, III, illetve IV megnevezést kapták. Emellett egy funkcióját tekintve azonosítatlan „szuperfegyveren” is dolgoztak, melynek a „Die Glocke”, vagyis „a Harang” nevet adták. Sokan azt feltételezik, hogy ez egy olyan szerkezet volt, amellyel utazni lehetett az Időben, ám mivel kézzelfogható bizonyítékaink nincsenek, így csak feltételezéseket olvashattunk ennek a rejtélyes, extra technológiának a funkcióját illetően.

Mindenképp érdemes még megemlítenünk a „Magasugrás hadműveletet” (Operation Highjump), melyet Richard E. Byrd admirális vezényelt az Antarktisz irányába. A feladat egyszerűnek tűnt: vizsgálják meg azon jelentések valóságtartalmát, miszerint a Harmadik Birodalomnak egy jég alatti kutatólaboratóriuma van a területen. Ám a félévesre tervezett akció pár hónap után csúfos véget ért a területre megérkező flottát néhány, a víz alól kibukkanó ovális, tányérforma objektum kegyetlen gyorsasággal hatástalanította, majd amilyen hirtelen feltűntek, olyan gyorsan bújtak vissza oda, ahonnan jöttek. Az eset ugyan egy dokumentált, valódi történelmi esemény volt, a részletekkel kapcsolatban itt is találkozhatunk olyan forrással, ami megkérdőjelezi a leírt események valódiságát.  

Egyeseket elítéltek, másokat nem?

(A kép illusztráció)

Németország vereségével a II. világháború lezárult. Hogy a szövetséges erők példát statuáljanak a következő generációknak, a német hadibűnösöket a nürnbergi per alkalmával elítélték, majd ki is végezték őket. Kevesen kaptak közülük kegyelmi jogot, a bűnösök kivégzését pedig fotók, illetve dokumentarista stílusú kisfilmek is közhírré tették. 

Sokan azonban nemhogy kegyelmet kaptak, szabadon is élhettek, egyetlen feltétellel: a kijelölt német bűnöst deportálják Amerika területére, és szakmai tudásának legjavával innentől kezdve ott kellett segítő kezet nyújtania az új kollégáinak. Ennek a hadműveletnek „Paperclip”, vagyis „Gemkapocs” volt a fedőneve. A deportált, ex-náci kutatók/orvosok/mérnökök között pedig kiugrott dr. Wernher Von Braun neve, akihez korábban a Fau1/Fau2 rakétákat kapcsolták. Ő olyannyira be tudott illeszkedni az amerikai társadalomba, hogy végül a NASA egyik vezető rakétamérnökévé vált; segítségével tudott Amerika először embert juttatni a Holdra.

Ám annak ellenére, hogy közvetlen bizonyíték nem áll fenn dr. Von Braun, illetve a Haunebu-prototípusok kapcsolatára, halála előtt nem sokkal arra kezdte el figyelmeztetni a közvetlen kollégáját, dr. Carol Rosin-t, hogy egy olyan flottát fognak a jövőben bevetni az emberek ellen, ami megtévesztésig úgy néz ki, mint egy valódi UFO-flotta, ám a technológiát már visszafejtették és használják. Figyelmeztetésébe beletartozott az is, hogy megnevezte azokat a megelőző lépéseket is, amik idáig fognak vezetni. Történetét, illetve dr. Carol Rosin tanúvallomását a dr. Greer által megalkotott Sirius című 2013-as dokumentumfilmben tudjátok megtekinteni, melyhez létezik magyar felirat is.

A fentebb taglaltak után bennem felmerült több, egymásból adódó, logikus kérdés is, melyre nem tudunk egyértelmű választ adni, ám mindenképp érdemes rajta elgondolkodni:

  • Dr. Von Braun-t, illetve a Gemkapocs-akcióban felkarolt többi kutatót/tudóst azért deportálták Amerikába, mert fontos információk birtokában voltak?

  • Ez az információ kapcsolatban állt az 1936-os Freiburg mellett történtekkel?

  • Kapcsolódhat ez bármilyen módon a röviddel ezután történt roswelli esethez?

  • Hasonló kutatásokban kellett Bob Lazarnak is részt vennie?

Ha bármelyik taglalt téma érdekes volt számodra és szeretnél még többet hallani erről, kérlek, írj nekünk a moksha.kollektiva@gmail.com címre ötletfelvetéseddel!

Források: 

  • Jan Van Helsing - Secret Societies and Their Power in the 20th Century (1995)

  • Alexandre Saint Yves d'Alveydre | Edna Kenton | Edward George Earke Bulwer-Lytton | Richard E. Byrd - Belső Föld Almanach (2015)

  • Sirius (2013, dokumentumfilm)

  • Joe Rogan Experience #1315 - Bob Lazar & Jeremy Corbell (2020)

Ajánlott:

  • UFO-k a harmadik birodalomban (2006, dokumentumflm)

Previous
Previous

A tengerentúli találkozások anatómiája

Next
Next

Mi áll a tengerentúli, közeli megtapasztalások hátterében? Félrevezetés lett volna?