„A fénygömb követte az autónkat” – 3 hazai észlelés

Hálásak vagyunk érte, hogy egyre több ember tisztel meg minket bizalmával és küldi el nekünk történetét. Következzen 3 hazai beszámoló, amely UFO-észlelési adatbázisunkba érkezett.

1. Nyugodt elterpeszkedés

A kép illusztráció

Aktaszám: MSHK-UUE-012
Észlelő: Anonymus, nő
Helyszín: 2834, Tardos (Komárom-Esztergom megye); Petőfi Sándor utca – templom légvonala
Észlelés ideje: 2024. 01. 21. 06:35

Észlelt tárgy: 

Típusa: Aranyszínű, ovális gömb, átmérője nagyjából 10-20 méter közötti volt. Az észlelő szerint az észlelt tárgy nagyban hasonlított a csillagok fényéhez: „mint a csillagok, olyan fénye volt”.

Szemtanú megfigyelése a tárgy mozgásáról: Lassú haladása közben többszörösen változtatott irányt. „Én – mire rá tudtam fókuszálni – egyenletes repülést láttam. Kiszaladtam az udvarunkra, mert láttam, hogy felettünk fog elmenni. Ahogy kiértem, pont felettünk volt (messze, magasan). Hirtelen megállt a levegőben, majd elindult visszafelé, amerről jött. De nem kanyarodva, hanem állóhelyzetből ellenkező irányba.”
Az észlelés végén a tárgy délnyugati irányba, Tata felé haladt tovább.

Szemtanú megfigyelése a tárgy paramétereiről: „A párom egyetlen fénygömbként érzékelte, én viszont több apró fénypontként, ami egy fura, ovális formát adott ki. Nem volt szabályos ovális alak, inkább olyan, mintha egy repülőforma több helyen apró fényekkel ki lenne világítva.”
„Én repülőgéphez hasonlítanám formailag, vagy egy palásthoz, amelynek körvonala kivilágított.”

Egyéb megjegyzés az esetről: Az eset után egy vadászgépet láttak a környéken.
Az esetet megelőzően semmilyen paranormális/spirituális/UFO-jelenséget nem tapasztalt meg az észlelő.

2. A vörös égbolt

A kép illusztráció

Aktaszám: MSHK-UUE-010
Észlelő: Kovács Iván (álnév)
Helyszín: 8900, Zalaegerszeg (Zala megye)
Észlelés ideje: 2024. 01. 11. 04:00

Észlelt tárgy: 

Típusa: 5-10 méter nagyságú, fekete színű, szilárdnak ható, csészealj formájú tárgy.

Szemtanú megfigyelése a tárgy mozgásáról: Lombkorona magasságában lebegett, lassan haladt, „a repülők röppályájától” sokkal alacsonyabban. Az észlelés végén már csak 40 méterre volt a szemtanútól. Észak felé távozott egyenes vonalú, egyenletes mozgással, eltűnt a házak és fák mögött.

Szemtanú megfigyelése a tárgy paramétereiről: Szabályosan váltakozó fényforrás volt rajta. Hatással volt az elbeszélés szerint az égbolt színére is.

Egyéb megjegyzés az észlelőtől: „Nos, akkoriban 4-5 körül keltem, jelen esetben 4-kor. Általában kinézek az ablakon gyönyörködni a környezetben. Az éjjel furcsálltam, hogy vörös volt az égbolt, pláne télen, hiszen ilyenkor még semennyire sem jön fel a Nap. És ahogy az égboltban gyönyörködtem, megpillantottam egy csészealj alakú, pár pontban váltakozóan villogó, a repülők röppályájától sokkal alacsonyabban, lassan mozgó hajót. Kirohantam a kertbe, de a régi, vacak kamerámmal nem tudtam bizonyítékot rögzíteni a sötét égbolton. Én nem hiszek a véletlenekben, szerintem okkal tapasztaltam ezt.”

3. A fénygömb követte az autónkat

A kép illusztráció

Aktaszám: MSHK-UUE-015
Észlelő: Szabó Eszter
Helyszín: 8753, Balatonmagyaród és Zalakomár közötti útszakasz (Zala megye)
Észlelés ideje: 2022. 06. 27. 01:00

Észlelt tárgy: 

Típusa: Egy fehéres színnel ragyogó gömb.

Szemtanú megfigyelése a tárgy mozgásáról: „Múzeumok éjszakájáról jöttünk haza. Egyszer csak egy erős, fehér fényjelenséget láttunk, ami az autónkat követte.”
Az objektum a lombkoronák magasságban haladt, 10-15 percen át tartott az észlelés. A gömb a végén egyszerűen csak eltűnt.

Szemtanú megfigyelése a tárgy paramétereiről: „Nagyon fényes volt, hátratekintve, illetve a visszapillantó tükrökben is látható volt. Mintha belülről ragyogott, sugárzott volna. Nem tudtuk megállapítani, hogy milyen anyagból volt, milyen felszíne volt.”

Egyéb megjegyzés az észlelőtől: „Nemcsak én láttam; ketten ültünk a gépjárműben. Nem jármű volt a fényjelenség forrása (autó, motor), mert változtatta a magasságát, a sebességét. Folyamatosan néztem az időt, nem esett ki egy pillanat sem. Ami furcsa volt, hogy nagyon fényes, vakító volt, teljesen hangtalanul követett minket. Mindketten iszonyatosan elkezdtünk félni, szinte elemi félelem kapott el minket.”

→ Nézd meg Moksha-podcastunk 2. epizódját, amelyben több hozzánk beérkezett ügyet vizsgálunk meg közelebbről:

→ Olvasd el korábbi cikkünket az azonosítatlan tárgyak kutatásáról:

Amennyiben kérdeznél a témával kapcsolatban, vagy neked is volt UFO-észlelésed, írj nekünk a moksha.kollektiva@gmail.com címre!

Sós Dóra Gabrella

Szerkesztő, korrektor, író. A Queer Kiadó, a Tudaton Magazin és a Moksha Kollektíva egyik alapítója.

Previous
Previous

Kaleidoszkóp az égen – lehetséges lenne?

Next
Next

Szivárványosan villódzó, égi jelenség (videóval)